Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.

Elfogadom
Hambi
A csomag tartalma:

- 1 db Xhose locsolócső
- 1 db Locsolófej

Xhose locsolócső - 45 méter

xhosegiphy

Egy hagyományos locsolócső számos gondot okozhat. Összegubancolódik, nehézkes a használata, és a tárolása sem egyszerű feladat. Éppen ezért, sokan a csapra szerelve tartják az egész locsolási szezonban, időben egyre távolabb tolva maguktól a víztelenítést és a feltekerés. Így fordulhat elő, hogy a locsolócsövet a kertben éri az ősz, majd a tél és a következő tavasz is. Amikor nyáron szeretnénk használatba venni, azt kell tapasztalnunk, hogy a hagyományos locsolócső valamiféle átmenetet képez a csepegtető rendszer és a locsolócső között, mert ott is folyik, ereszt, szivárog belőle a víz, ahol nem kéne. A csökkent víznyomás miatt lassabban haladunk a munkával is és még inkább elmegy a kedvünk attól, hogy a szerencsétlenül járt, szétfoszlott, “beteg” locsolócsövet tisztességesen elpakoljuk. Inkább veszünk egy másikat… és az egész kálvária kezdődik előről.

Ezek azok a problémák, amiket nem ismernek azok, akik az Xhose locsolócső használatával gondozzák kertjüket, enyhítik az aszfalt és a házfalak forróságát, vagy éppen mossák le az autójukat, biztosítják házi- és hobbiállataik vízigényét. 

Az Xhose locsolócső nemcsak 60, és 30, de 45 méteres kiszerelésben is elérhető, ami kétségkívül előnyt jelent azok számára, akik: 

  • kisebb méretű hobbikerttel, csobogóval, autóbeállóval rendelkeznek,
  • kert híján a balkonon, teraszon tartanak konténeres növényeket,
  • olyan közösségi kertbe, vagy panelek környezetébe telepített kertbe járnak kertészkedni, ahol nincs kihelyezett locsolócső.

Nyilvánvaló tehát, hogy azok számára sem jelent gondot a 45 méteres Xhose locsolócső használata és a tárolása, akik korábban locsolókannával voltak kénytelenek oda-vissza megjárni az utat.

Mire használható az Xhose locsolócső a növények vízigényének kielégítésén túl?

  • a ház külső falának megtisztítására, 
  • az autó és a lakókocsi, valamint egyéb járművek lemosására,
  • a forró aszfalt hűtésére,
  • a kocsibejáró és a ház körüli, valamint kerti járólapok tisztántartására,
  • a kerti műanyag, fa, fém, és üvegfelületek tisztítására,
  • a kismedence, kerti tavacska feltöltésére,
  • a házi- és haszonállatok itatására,
  • hobbiállataink száraz és vizes terráriumának időszakos tisztítására, legyen szó ékszerteknősről, díszhalakról, vagy akár hüllőkről.

A 45 méteres Xhose locsolócső használatának további előnyei: 

  • sosem gabalyodik össze,
  • automatikusan tágul és pillanatok alatt összezsugorodik, a víznyomástól függően (14 psi vagy 1,5 bar nyomáson használható!),
  • hihetetlenül könnyű, mégis erős és tartós,
  • gyorsan feltekerhető, kis helyen elfér, tárolása és karbantartása egyszerű,
  • a szuperkönnyű kivitelezésnek köszönhetően hordozható eszköz, ténylegesen bárhol, és bármikor használható.

A csomag tartalma: 

  • 1 db. 45 méteres Xhose locsolócső,
  • 1 db locsolófej.

feature image xhose 

A kép illusztráció!

xhose 25 ft 

A kép illusztráció!

 

12,990 Ft

3,690 Ft
Kosárba
Várható szállítási idő: 2-3 nap
Ezek a termékek is érdekelhetnek

Szeretnél olcsóbban vásárolni?

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj első kézből a leárazásokról!